Biográfia

Életem során mindig is az ember, az emberi lélek és viselkedés vonzott, ezért olyan szakmát szerettem volna tanulni, ami lehetőséget ad arra, hogy segítsek másoknak. Az ELTE Társadalomtudományi Karán mentálhigiénés szakot végeztem. Később az évek múlásával, az ülőmunka miatt kialakult helytelen testtartás következményeképpen gerincsérvem lett. Ekkor döntöttem el, hogy felelevenítem a jógás múltamat, ami már egészen kicsi gyerekkoromban kezdődött. Akkoriban édesapámmal könyvekből próbáltuk elsajátítani a különböző ászanákat, filozófiát. Azóta a jóga helyrehozta a hátamat, s mára életem szerves részét képezi a gyakorlás és a jógaoktatás.
A Bhaktivedanta Hittudományi Főiskolán, Vaisnava Jógamester képzésén sajátítottam el a jóga gyakorlati és filozófiai lényegét. Majd a Sarasvati Alapítvány Áyurvédikus Jógaterapeuta valamint a Balance Medical Akadémia Funkcionális Fascia Tréner és a Természetes módszerek a gerincpanaszok rehabilitációjában képzéseken bővítettem tudásomat.
Hiszem, hogy a jóga mindenki számára elérhető és a rendszeres gyakorlással hatással
lehetünk a mindennapjainkra, a fizikai és lelki egészségi állapotunkra, a gondolatainkra, és
cselekedeteinkre. Ezáltal valósítva meg egy kiegyensúlyozott harmonikus élet elérését. Ez a
cél motivál és segít engem is a továbbhaladásban és fejlődésben nap, mint nap.